Februári kedvencek
A kis Bullet Jourrnalomnak köszönhetően ez a poszt is megszülethetett. A rövid történet az volt, hogy a BuJo-mban a hónap első lapját (a kezdőlap után) mindig egy jegyzetelős oldal kerül. A február hónapban sikerült úgy felosztani ezt az oldalt, hogy maradt egy viszonylag nagyobb hely, ahova valami nagyon kellett, ezért készítettem egy "kedvencek" névre hallgató rublikát, ahová a hónap során irkáltam a kedvenc dolgaimat. És hogy mik kerültek ide? Ezeket osztom meg veletek.
Nagyon vegyes lett a lista, de szerintem így a legjobb. Ebben a hónapban nem igazán vásárolgattam, szóval nem egy haul bejegyzésre kerül most sor. Amihez van, ahhoz a végén csatolok linket.
1. Az első kedvencem egy zeneszám, amit a kocsiban hallottam meg: Alice Cooper - Poison Nem volt számomra új, de mégis annyira megtetszett (megint), hogy rongyosra hallgattam. (Szokásom egy számot napokig hallgatni, ha megtetszik. Ugye nem vagyok ezzel egyedül?). (LINK)
2. Vaníliás illatos gyertya, de nem akármilyen: IKEA-s. Még karácsonykor vettem egy süti illatút és azt is imádtam. Sok illatos gyertyát próbáltam már, de ezeknek annyira intenzív, erős, kellemes illatuk van, hogy legszívesebben állandóan égetném. (LINK)
3. Óriási szerelem Meik Wiking Hygge című könyve. Nem rég kezdett el érdekelni a dán életérzés, szóval nagyon örültem amikor születésnapomra megkaptam (azaz megvettem de ez részletkérdés). Ahogy olvasom Wiking sorait teljesen át tudom érezni azt a nyugalmat amit a hygge lényegében jelent. Halk, nyugodt zene a háttérben, egy bögre meleg ital/leves és máris magával ragad az érzés. A következő szint az lenne, hogy a könyv segítsége nélkül is el tudjam érni ezt az állapotot. (LINK)
4. Egy másik szám: Biga - Good Vibez. A Dal-ban hallhattuk... hallhattam volna, ha néztem volna. Ezzel a számmal a rádióban találkoztam. A legjobb barátnőmmel kocsikáztam hazafelé, nagyon jól éreztük magunkat és ez a szám még jobban feldobta a hangulatunkat. Nem is maga a szám miatt, hanem emiatt az emlék miatt szerettem meg. Lehet, hogy semmiségnek tűnik, de azt vallom, hogy a legapróbb jónak is örülni kell és meg kell éni a pillanatot, aztán ezekből lesznek a legszebb emlékek. (LINK)
5. Végül de nem utolsó sorban a legnagyobb szerelem ebben a hónapban: a JÓGA, csupa nagybetűvel. Az újévi fogadalmaim egyike az volt, hogy eljárok mozogni. El is kezdtem edzésre járni (saját súlyos és súlyzókkal egyaránt köredzés) januárban. Ugyanezen a helyen tudtam, hogy van jóga is és már rég ki akartam próbálni. Február közepén rávettem egy barátnőmet (aztán legjobb barátnőmet is) hogy menjünk. Azóta ha az időm engedi heti kétszer járok jógázni és imádom. Sőt itthon is próbálkozok az emlékek és videók segítségével.
Ha lesz rá érdeklődés, akkor arra gondoltam, hogy minden hónapban lenne egy ilyen bejegyzés. Mit szóltok? :)

Megjegyzések
Megjegyzés küldése